Váratlan fordulat a piacon töltött délelőtt után
Amikor fél tizenegykor hazaértem a piacról, azonnal megütötte az orromat a friss kartondobozok jellegzetes illata az előszobában. Nem értettem a helyzetet, hiszen semmilyen csomagot nem rendeltünk, és felújítást sem terveztünk a közeljövőben.
A fal mellett lapos, még össze nem hajtogatott dobozok sorakoztak, mellettük pedig négy már lezárt, ragasztószalaggal keresztben átkötözött karton állt. A legfelső dobozon a férjem, Ljosa jellegzetes, balra dőlő kézírásával fekete filccel virított a felirat: „Tanya. Gép”.
„Tanya, nyugi, ne csinálj jelenetet. Kszjúsával mindent megbeszéltünk: költözz anyádhoz!”
Felfordulás a lakásban
Letettem a krumplival teli nehéz szatyrot a padlóra, miközben a kisméretű dolgozószoba felé pillantottam, amelynek ajtaja most tárva-nyitva állt. Az ablak alatti munkaasztalom eltűnt a megszokott helyéről: a szekrény mellé tolták és élére állították, a lábai felém meredtek. A monitoromat már elcsomagolták valahová.
Az ablakpárkányon, ahol a fejhallgatómat és a szakszótáraimat tartottam, csupán a bögrék kör alakú nyomai látszódtak. A megüresedett sarokban, a fűtőtestnek támasztva fóliába tekert fehér faelemek álltak rácsokkal:
- Egy szétszerelt rácsos gyerekágy elemei,
- Szétszedett polcok és bútorlapok,
- Csomagolóanyagok és ragasztószalag-gurigák.
Egy sokkoló bejelentés a folyosón
Ljosa ekkor lépett ki a nagyszobából, kezében egy ragasztószalag-adagolóval. Az a régi, kopott póló volt rajta, amelyet annak idején a tapétázáshoz vett fel, a tartása pedig magabiztosnak és némileg ünnepélyesnek tűnt – pontosan úgy viselkedett, mint aki fejben már számtalanszor elpróbálta ezt a jelenetet.
„Korán jöttél” – jegyezte meg közönyösen. Amikor döbbenten megkérdeztem, hogy mit jelentsen ez az egész felfordulás, letette az adagolót az egyik dobozra, a farmerjába törölte a tenyerét, és szemrebbenés nélkül közölte: költözz anyádhoz, mert a lányával, Kszjúsával már mindent eldöntöttek.
Szavak súlya és ami mögöttük rejlik
Érdekes módon elsőre nem is a költözés tényére figyeltem fel, hanem arra a hangsúlyos kifejezésre, hogy „Kszjúsával”. Ez valószínűleg a szakmai beidegződésem számlájára írható, hiszen nyolc éve dolgozom feliratfordítóként, és a munkám során egyetlen sorba legfeljebb negyvenkét karakter fér el.
Az évek alatt az ember megtanulja azonnal kiszúrni, melyik szó a mondat igazi magja, és melyiket lehet gondolkodás nélkül elhagyni. Ebből a mondatból viszont semmit sem lehetett kihúzni: a „mi” alatt ő és a korábbi házasságából született lánya szerepelt, én pedig csupán egy alárendelt elem voltam a saját otthonunkban.
