Amikor megláttam a fürdőszobai szárítón a férjem világoskék, csíkos ingét a mandzsettára varrt jellegzetes zöld cérnával, hirtelen megfagyott bennem a levegő. Egyetlen szót sem szóltam, mert előbb pontosan meg akartam tudni, ki és mekkorát hazudik a szemembe.
Az árulkodó mandzsettagomb a szárítón
Mindkét kezemmel szorítottam a meleg káposztás pitét, ami még a konyharuhán keresztül is égette a tenyeremet. A fürdőkád feletti ruhaszárítón ott függött az az ing. A bal mandzsettán pontosan az a gomb volt, amit még márciusban varrtam fel zöld cérnával a nagymama régi varródobozából, mert épp elfogyott a fehér.
Gena akkor még nevetett is rajtam a tévé előtt, hogy ki a csuda nézi a mandzsettákat. Most ott lógott Nelli lakásában. Letettem a tálat a mosógép tetejére, pedig a húgom mindig háklis arra, ha a forró edények nyomot hagynak a műanyagon. A kezem magától indult a textil felé, de azonnal visszahőköltem.
„Veronika, merre vagy? Felforrt a víz!” – kiáltott a konyhából a húgom azzal a jellegzetes, magasra futó hangsúllyal.
Megnyitottam a csapot, csak hogy valami zajt csapjak, és a tükörbe bámultam. Negyvenegy éves voltam, sötétszőke hajam egyszerű copfba fogva, a szemem alatt a kis anyajeggyel, amit Gena mindig csak pontocskának hívott. Furcsa volt látni, hogy az arcomra semmi sincs ráírva abból az irtózatos zűrzavarból, ami odabent kavargott.
Kérdések a konyhaasztal mellett
Nelli konyhájában fahéj és friss festék szaga keveredett. Elém tette a zsiráfos bögrét, miközben a harminchat évével, sötét bubifrizurájával és a kézfején lévő halvány égési hegével pont olyan védtelennek tűnt, mint gyerekkorunkban.
- A húgom azonnal és mohón enni kezdte a pitét, mintha semmi sem történt volna.
- Megpróbáltam a szeméből kiolvasni, vajon észrevette-e, mit láttam odabent.
- Amikor rákérdeztem a fürdőben lógó kék ingre, a tekintete egy pillanatra megingott.
Azt állította, hogy egy Timur nevű munkatársáé, aki állítólag a gardróbszekrény összeszerelésében segített neki, és összekoszolta magát. Én azonban nem ismertem semmiféle Timurt, a zöld cérnával rögzített gombot viszont ezer közül is felismerem.
Üres szekrény és gyanús esti mentegetőzések
Azonnal eljöttem, arra hivatkozva, hogy fogorvoshoz kell mennem. Amikor hazaértem, a férjem még nem volt otthon; azt üzente, nyolcig a telepen dolgozik az építkezésen. Gennagyijjal tizenkilenc éve éltünk házasságban, a fiunk már Tomszkban tanult egyetemen, és eddig azt hittem, minden mozdulatát ismerem.
Kinyitottam a ruhásszekrényt, ahol a megszokott rend szerint sorakoztak a holmijai. A csíkos kék ing sehol sem volt: sem a fogason, sem a szennyeskosár mélyén. Amikor Gena végül megérkezett a bolti szatyorral, a cementpor szaga mellett szinte mellékesen megjegyezte, hogy napközben épp Nelliék környékén járt, mert fel volt túrva az utca.
Egész éjszaka le sem hunytam a szemem. Ott feküdt mellettem az ágyban, halkan horkolt, miközben én az ágy szélére húzódva virrasztottam. Ott volt a telefonja az előszobai töltőn, tudtam a kódot is, de megfogadtam, hogy soha nem válok olyan nővé, aki a zsebekben és a híváslistákban kutakodik.
Egy elszólás, ami mindent megváltoztatott
Másnap a munkahelyemen ért az újabb megrázkódtatás, amikor anyám felhívott a villanyszámlái miatt. Zinaida Pavlovna szokásos csapongó modorában kezdte sorolni a panaszait, majd teljesen természetes hangon elárulta:
„Gena múltkor megtalálta a számlákat, amikor beugrott Nellivel körtét cserélni a fürdőben.”
Megfagyott a kezemben a toll. A férjem nekem azt mondta, hogy azon a szombaton túlóráznia kellett az egyik átadás miatt, és késő estig a telepen dolgozott. Ketten együtt mentek anyámhoz, javításokat végeztek nála, és egyikük sem ejtett róla egyetlen szót sem.
Váratlan látogatás a lezárt ajtó mögött
Pénteken úgy döntöttem, nem telefonálok előre. Levettem a spájzból egy üveg házi lekvárt, és egyenesen Nelli lakásához mentem. Hosszasan kellett csöngetnem, mire neszeket hallottam a folyosóról, majd a húgom végre ajtót nyitott apánk régi, fehér porral borított melegítőfelsőjében.
Az előszobában újságpapírok hevertek a padlón, Nelli feszülten állt a résben, és láthatóan nem akart beengedni. A belső szobából tompa kalapálás és dörömbölés hallatszott.
Amikor rákérdeztem, azt felelte, hogy egy szerelő dolgozik a csöveken. Ám a zajok hirtelen elhallgattak, és a szoba felől valaki halkan, öklébe fojtva köhintett egyet. Azt a száraz, jellegzetes köhögést tizenkilenc éve hallgatom minden egyes reggel. Letettem a lekvárosüveget a kőre, és halkan megszólaltam:
„Gena. Gyere ki!”
