Ötszázhúsz napon keresztül mindketten kitartóan játszottuk a nélkülöző szerelmesek szerepét. A barátom szentül hitte, hogy tehetős családok házait takarítom a megélhetésért, miközben én abban a hitben éltem, hogy ő mindössze tizennyolc dolláros órabérért áll őrt éjszakánként.
A valóságban viszont egészen más lapokat osztott a sors: szegénynek tettettük magunkat, miközben valójában mindketten hatalmas vagyont rejtegettünk.
A látszat mögött rejlő hatalmas birodalmak
A nevem Tamsin Aldrich. Huszonhat éves vagyok, és a családom seattle-i befektetési és szerencsejáték-vállalatának vezetőjeként dolgozom. A barátom, Kieran Duvall huszonnyolc éves, rendkívül vonzó férfi, aki a történetünk szerint a lakbére kifizetésével is küzdött.
A szerelmünk ötszázhuszadik napja egy egyszerű, kedves üzenettel indult tőle:
„Gyönyörű lányom, a mai nap különleges lesz. Öltözz kényelmesen, és ne költs semennyi pénzt!”
Reggel hétkor érkeztem meg a nyilvános parkba egy egyszerű farmerben, olcsó pulóverben és tornacipőben. Kieran egy bérbiciklivel gurult be, két papírzacskóval a kezében. A haja zilált volt a széltől, a mosolya pedig mindent elfeledtetett velem. Egy hatalmas reggeli szendvicset nyújtott át, amelybe három tojást kért, mondván, hogy túl sokat dolgozom. Bár a saját privát szakácsom már megreggeliztetett aznap reggel, büszkesége láttán hatalmasat haraptam az ételbe, és kijelentettem, hogy sosem ettem még jobbat.
Kézkrém, fényvédő és hamis valóságok
Kieran a zsebéből egy apró tubust húzott elő: kézkrémet vett nekem, mert korábban említettem, hogy a takarítószerek kiszárítják a kezemet. Viszonzásul én fényvédőt adtam neki a végtelennek tűnő kültéri biztonsági műszakjaihoz. Úgy fogadta, mintha egy gyémántot kapott volna tőlem.
A találkozónk a következő egyszerű programokból állt:
- Hosszú séta a városi park zöld fái alatt.
- Nézelődés az üzletek kirakatai előtt anélkül, hogy bármit vásároltunk volna.
- Egy szerény, megfizethető ebéd elfogyasztása egy kis étkezdében.
Egy bevásárlóközpontban a luxusüzletekre mutatva Kieran megígérte, hogy egyszer mindent megvesz majd onnan, amire csak vágyom. Bátorítóan mosolyogtam, holott a kellemetlen igazság az volt, hogy szinte az összes ott kapható holmi már a ruhatáram részét képezte. Én a lenti szintre kiállított sportkocsira mutattam rá, ígéretet téve egy hasonló darabra. Jót nevetett, és átölelt.
Este a buszmegállóig kísért, hiszen korábban azt állítottam, hogy spórolás miatt tömegközlekedéssel járok. Megkérdezte, jól bánik-e velem a munkaadóm, és biztosított róla, hogy ha bárki bánt, azonnal mondjak fel, ő majd megoldja kettőnk fenntartását. Az őszintesége majdnem vallomásra bírt, de féltem, hogy tesztelésnek fogná fel a titkolózást. Megvártam, míg elindul a busz, majd egyetlen megállóval később átszálltam a sofőrös luxusautómba. Egy fekete sportkocsi suhant el mellettünk, amire akkor alig vetettem ügyet.
A titokzatos szobor és az aukció
Másnap reggel Kieran egy szelfit küldött magáról biztonsági egyenruhában, felmutatott hüvelykujjal. Mögötte azonban felfigyeltem egy zöld drágakőből készült, márványtalapzaton álló szoborra. A műtárgy kísértetiesen hasonlított arra a ritka turmalin alkotásra, amelyet évek óta próbáltam megszerezni, és amelynek eredetijét Seattle-ben kizárólag a Duvall család birtokolta. Ők egy hatalmas ingatlan- és befektetési birodalmat irányítottak, és hírhedten óvták a magánéletüket.
Amikor rákérdeztem a képre, Kieran azzal hárított, hogy bentre osztották be szolgálatba, ahol csupa cifra dísz van körülötte. Megnyugodtam, hiszen az exkluzív épületekben gyakoriak a másolatok.
Délután az asszisztensem egy esti exkluzív árverésre emlékeztetett, ahol a hiányzó aranyszínű drágakövemet bocsátották licitre. Amikor lemondtam Kieran esti találkozóját arra hivatkozva, hogy a munkaadóm vacsorát tart és túlóráznom kell, ő megértően negyven dollárt utalt át, hogy vegyek magamnak egy finom vacsorát. Visszautasítottam az utalást, felöltöttem a tervezői estélyi ruhámat, és elindultam az aukcióra. Útközben a sofőröm ugyanazon fekete sportautó mögé sorolt be; a kollégám megjegyezte, hogy az a Duvall család egyik magánjárműve.
Konfliktus az árverési teremben
A helyszínen megkíséreltem bemutatkozni a Duvall család örökösének, ám az asszisztensem szégyenkezve hozta a hírt: az illető elutasította a közeledést, idegenekkel ugyanis nem tárgyal előzetes egyeztetés nélkül. Nyilvánvalóan az örökölt vagyonnal némi gőg is járt.
Az aukción sikeresen licitáltam egy antik porcelánvázára az édesapám gyűjteményébe, miközben egy Brynn Harcourt nevű nő folyamatosan felverte az árakat. Amikor az általam vágyott arany drágakő került sorra, Brynn ismét versenybe szállt velem. Egy ponton a megbízottja oda is lépett hozzám:
„Miss Harcourt méltányolná, ha visszavonná az ajánlatát. A családja régóta szoros kapcsolatban áll a Duvallokkal.”
Csak annyit válaszoltam, hogy gratulálok nekik, de ha szeretné, licitáljon magasabb összeget. Megemeltem a tárcsámat, és a kikiáltó végül engem hirdetett ki nyertesként. Brynn dühtől forrva nézett rám a terem túloldaláról.
Váratlan egybeesés a mosdó tükrében
A sikeres licit után Kieran újabb üzenetet küldött, és videóhívást kért. Mivel estélyi ruha volt rajtam, gyorsan a mosdóba siettem, ahol sikerült kölcsönkérnem egy takarítónői egyenruhát a személyzettől. Sapkát húztam a hajamra, a sminkemet pedig maszkkal takartam el, mielőtt bekapcsoltam a kamerát.
A képernyőn Kieran biztonsági egyenruhában köszöntött, de gyanakodva megjegyezte, hogy a munkaruhám ismerősnek tűnik. Gyorsan azzal hárítottam, hogy a takarítóruhák mind egyformák. Ekkor azonban észrevettem a háta mögött függő pompás csillárt: hajlított kristályelemekből állt, egyedi, borostyánszínű dísszel. Ahogy felpillantottam, pontosan ugyanezt a csillárt láttam a mosdó bejáratán át az aukciós csarnok előterében.
Mielőtt felfoghattam volna a helyzetet, a mosdó ajtaja kivágódott. Brynn Harcourt lépett be egy másik nő társaságában, miközben dühösen követelte, hogy derítsék ki a licitáló személyazonosságát. Mikor meglátott a kölcsönvett takarítói ruhában telefonnal a kezemben, azonnal rám támadt azzal vádolva, hogy titokban videózni próbálom őt a pénzszerzés reményében. Hiába tiltakoztam, kirántotta a készüléket a kezemből.
Mielőtt bármit tehettem volna, Brynn a csempézett falhoz vágta a telefonomat, amely azonnal darabokra tört. Nem sejtette, hogy kit tiport meg éppen, ahogy arról sem volt fogalma, hogy a hívás másik végén az állítólag nincstelen barátom mindent végighallgatott ugyanabban az épületben.
