Liza lassan lépett be a lakás ajtaján, és a látványtól azonnal megdermedt: a szűk előszobában műanyag ládák tornyosultak tele burgonyával. A harmincöt éves férje éppen az egyik nehéz rekeszt próbálta megemelni kinyúlt, régi melegítőnadrágjában és pólójában, ám amint meglátta a feleségét, mozdulatlanná dermedt a keze ügyében lévő teherrel.
A végtelen anyai elvárások fogságában
Makszim életében és telefonkönyvében létezett egyetlen ember, akinek a harmincöt éve alatt szinte képtelen volt nemet mondani. Ez a személy az édesanyja volt. Tamara Petrovna képes volt minden gátlás nélkül akár szombat reggel hét órakor megcsörgetni a fiát, miközben a fiatal pár még a heti fáradalmakat kipihenve aludt a hálószobában.
„Makszimkám, nem vagy véletlenül elfoglalt? Nem történt semmi komoly… Csak a konyhaszekrény ajtaja ferdült el kissé. Félek egyedül hozzányúlni azokhoz a csavarokhoz, még a végén teljesen leszakad.”
Liza ilyenkor már félálomban, a szemét sem kinyitva hallgatta a jól ismert párbeszédet. Pontosan tudta, mi fog következni a fojtott hangú válaszok után. Bár a feleség emlékeztette férjét, hogy aznapra közös téli cipővásárlást terveztek, a férfi már az ágy szélén ülve húzta fel a zokniját, és egyre ingerültebben védekezett. Szerinte egy magányosan élő asszonyt nem lehet magára hagyni egy ferde szekrényajtóval, még akkor sem, ha nem dőlt össze a mennyezet, nem tört el a gázcső, és senki sem feküdt negyvenfokos lázzal.
Apró ürügyek és a férj és anyós kapcsolata
A feleség minden egyes vitájuk alkalmával azt kapta megjegyzésként, hogy feleslegesen túloz. Valójában azonban semmiféle túlzás nem volt a felháborodásában. Az elmúlt egyetlen esztendő alatt Makszim számtalan alkalommal hagyta ott a közös teendőiket elképesztő banalitások miatt:
- Villanykörte cseréje a folyosói lámpában Tamara Petrovna lakásában.
- Nehéz virágcserepek átköltöztetése a hideg erkélyről a meleg szobába.
- Csomagok kivétele a közeli automatából, mert az idős édesanyának kényelmetlen és bonyolult volt a képernyő gombjait nyomkodni.
- A televízió állítólagos meghibásodásának javítása, amelyről azonnal kiderült, hogy csupán ki volt húzva a fali csatlakozóból.
Egy alkalommal még a közös, meghitt vacsorát is félbeszakította, mert az édesanyja nem találta a televízió távirányítóját. Amikor kiderült, hogy az eszköz csupán a kanapé díszpárnája alá csúszott be, az anya és fia jót nevettek az eseten. Liza viszont egyedül maradt a kihűlő tésztás tányérok mellett a csendes konyhában.
A színházi este magányos csalódása
A legkeserűbb emlék mégis a színházi előadás maradt, amelyre Liza egy teljes hónappal korábban megvásárolta a kiváló helyre, a harmadik sorba szóló belépőjegyeket. Többször is nyomatékosan kérte a férjét, hogy arra a bizonyos péntek estére semmilyen más programot ne szervezzen. A feleség korábban érkezett haza a munkából, gondosan beszárította a frizuráját, és magára öltötte a sötétzöld elegáns ruháját, amelyet a férje korábban a kedvencének nevezett.
Húsz perccel az indulás előtt azonban megszólalt a telefon a kijelzőn villogó „Anya” felirattal. Kiderült, hogy a lakásban csöpög a vízcsap. Hiába javasolta Liza a hivatásos szakember vagy a társasházi diszpécserszolgálat riasztását, Makszim azonnal elrohant, arra hivatkozva, hogy ő sokkal hamarabb elhárítja a bajt, mintsem elázzon a lakás. Liza végül teljesen egyedül tekintette meg az előadást, miközben a helyszínen kiderült: csupán erősebben el kellett volna zárni a csapot. Bár Tamara Petrovna utólag megjegyezte, hogy a fia ráért volna másnap is jönni, telefonon ezt bölcsen elhallgatta.
Hálaérzetből fakadó feltétlen engedelmesség
Liza hiába próbálta megértetni vele, hogy a házasságukban a feleség szükségletei folyamatosan háttérbe szorulnak, Makszim nem látta be a hibáját. Ő úgy érezte, csupán a kötelességtudó, jó fiú szerepét teljesíti be. Tamara Petrovna valóban egyedül nevelte fel őt, miután az édesapja kilencéves korában kilépett a család életéből. Az asszony könyvelőként rengeteg túlmunkát vállalt, és mindent megvont magától, hogy az egyetemi felvételi előtt megvehesse fiának az első számítógépet.
Ez a múltbéli áldozatvállalás láthatatlan láncként kötötte a fiút az anyjához: minden egyes segítségkérés belső parancsként hatott rá. Tamara Petrovna pedig az évek múlásával egyre kevésbé igyekezett bármit is önállóan megoldani, hiszen tisztában volt azzal, hogy a fia minden körülmények között elérhető marad számára.
A harmincötödik évforduló és az ígéret terhe
Szeptemberben elérkezett Liza szüleinek harmincötödik házassági évfordulója, amelyet egy szűk körű családi vacsorával kívántak megünnepelni egy belvárosközeli, hangulatos étteremben. A fiatalok és a szülők kapcsolata mindig szeretetteljes volt; olyannyira, hogy Liza szülei a nagymama régi lakásának eladásából és a saját megtakarításaikból vásárolták meg a fiatalok kétszobás otthonát, azzal az egyszerű intelemmel átadva a kulcsokat, hogy soha ne vesszenek össze apróságokon.
A feleség hetekig készült az eseményre, és egy gyönyörű, régi fényképekkel teli családi emlékkönyvet állított össze ajándékként. Amikor rákérdezett a részvételre, Makszim szinte felháborodva bizonygatta, hogy természetesen ott lesz az ünnepségen, és még az édesanyja hívása sem tarthatja vissza. Délután három óra körül azonban a konyhában ismét megcsörrent a telefon, és a férj furcsa mondatai ütötték meg Liza fülét:
„Hány darab van ott? És a szomszédot nem lehet megkérni? Jó. Majd kitalálok valamit.”
A kibomló gyanú és az asztalon hagyott titok
Percekkel később a férfi már a hálószobában állt, és azzal az indokkal sietett el, hogy a munkahelyi szerverrel váratlan technikai probléma adódott, amellyel a kollégái nem boldogulnak. Megnyugtatta feleségét, hogy át sem öltözik, alig egy órán belül visszatér, és a megbeszélt hat órai kezdésre biztosan ott lesznek az étteremben a szülőkkel.
Liza vasalni kezdett, vidáman beszélt telefonon a nyakkendőjével bajlódó édesapjával, ám a férje telefonos szavai – miszerint hány darab van ott – nem hagyták nyugodni, hiszen semmilyen összefüggésben nem állhattak egy számítástechnikai szerverrel. Felhívta a férfit, aki gyanúsan gyorsan vágta rá, hogy már az irodában van és nagy a baj. Liza letette a telefont, elszégyellte magát a gyanakvása miatt, de amikor a lakásban körülnézve meglátta a komódon felejtett tárgyat az asztalon…
